Így lehet bekerülni a bajor közigazgatásba

Miután eldőlt, hogy (legalábbis egy időre biztos) Münchenben maradunk, szerettem volna biztos állást találni a bajor fővárosban. A magyar diplomáimmal alapvetően nem sokra mentem, így világossá vált, hogy el kell kint is végeznem valamit.
Öt évvel a jogi államvizsgáim után ismét éreztem magamban annyi erőt, hogy újra elkezdjek valamilyen iskolát. 28 évesen, házasként szerettem volna olyan képzést találni, amivel jó eséllyel állást is találok majd, nem kell még hosszú évekig az iskolapadot koptatni, és lehetőleg a tanulmányok alatt sem kell túlságosan a zsebem mélyére nyúlnom.



Így találtam rá a közigazgatásban meghirdetett köztisztviselő munkaviszonyban ("Beamte") történő tanulmányi lehetőségekre.

Németországban a köztisztviselők négy szintre tagolódnak:
1. szint ("egyszerű szolgálat"): ide azok a köztisztviselők tartoznak, akik pl. a hivatalok postai teendőit látják el vagy éppen karbantartói tevékenységet végeznek.
2. szint ("középső szolgálat"): itt találhatók pl. az adminisztrátori jellegű feladatokat végző köztisztviselők vagy a rendőrök egy csoportja
3. szint ("magasabb szolgálat"): itt főleg a 2. szinten lévő dolgozók csoportját vezető köztisztviselők helyezkednek el
4. szint ("legmagasabb szolgálat"): az adott intézményen belül (lehet pl. rendőrség, hivatal) osztályvezetők, főosztályvezetőkként dolgozók szintje, de idetartoznak a tanárok is.

Az egyes szintek között idővel, megfelelő munkatapasztalattal és továbbképzésekkel feljebb lehet kerülni.

Képzés jellege
A 2. és 3. szinten duálképzés folyik, vagyis az elméleti rész iskolában zajlik, a gyakorlati pedig abban az intézményben (pl. hivatal, rendőrség), ahova a záróvizsgát sikeresen abszolváló diák majd kerül. Vannak hivatalok (pl. a Bajor Kincstár, ahol én is vagyok), akik automatikusan átveszik a képzést sikeresen elvégző diákokat. Más területeken (pl. társadalombiztosítás) viszont nem, vagy nem feltétlenül köztisztviselői viszonyban, hanem pl. "csak" közalkalmazotti viszonyban lehet dolgozni.

A megszerezhető végzettséget nehezen lehet besorolni a magyar felsőoktatási rendszerbe. (Németországon belül is egyedi ez a képzési rendszer.) A 2. szint kb. egy szakközépiskola kétéves technikusi képzésének felel meg. A 3. szint a bachelor képzéssel azonos és hároméves.

Jelentkezés
Az egyes intézmények minden évben megjelölik, hogy a következő évre milyen szintre (2. vagy 3.), hány jelentkezőt várnak, hányat fognak tudni majd foglalkoztatni. Ekkor már lehet orientálódni, és a jelentkezésben meg is kell jelölni, hogy melyek azok az intézmények, amelyekhez szívesen kerülne az ember. (Én a rendőrség és azok a hivatalok kivételével, ahol a német állampolgárság feltétel volt, mindet bejelöltem.)
Az adott év őszén induló képzésekre kb. másfél évvel előtte kell jelentkezni

Központi írásbeli felvételi
A 2. és a 3. szinthez is az első lépcsőfok egy-egy központi írásbeli felvételi, melyet Bajorország több városában írnak meg a felvételizők. 

A 3. szint vizsgája alapvetően általános műveltséget, ill. főleg gimnáziumi ismereteket (matek, töri, német irodalom és nyelvtan, politika, társadalomtudomány, aktuális történések a világban és Németo.ban) kér számon. A vizsga időtartama 4 óra.

Szóbeli elbeszélgetés az egyes intézményeknél
Az írásbeli vizsga eredményéből és az érettségi jegyekből kiszámított pontszám alapján felállítanak egy rangsort, és mindenki kap egy írásbeli értesítőt, hogy hányadik helyet érte el rajta. Ezt a listát az egyes intézmények is megkapják, és ez alapján kezdik el szóbeli elbeszélgetésre behívni a jelentkezőket.

Én az alábbi területek illetékes intézményeitől kaptam meghívást:
- adóhatóság
- bíróságok
- tb-, szociális-, és nyugdíjbiztosítás
- belügyi igazgatás
- pénzügyi igazgatás - Bajor Kincstár

Az adóhatóság és a pénzügyi igazgatás volt az egyetlen, ahol az elméleti képzés  Münchenhez közel (40 km) történik. Mivel ingázni se akartam, meg a hétvégi házasélethez se volt kedvem, így ennek a két intézménynek a meghívóján gondolkodtam el, de végül csak a Kincstárhoz mentem el.
Würzburgba kellett utaznom, de az utazási költségeket a bajor állam állta. A hivatal vezetője, és két másik dolgozója vezette az elbeszélgetést. Hárman lettünk volna bent egyszerre jelentkezők, de egy valaki lemondta, úgyhogy ketten fogadtuk a kérdéseket.

A bemutatkozás után kisebb feladatokat kaptunk, aminél főleg a szociális kompetenciákra voltak kíváncsiak. Pl. mennyire tudunk egymással kommunikálni, hogyan reagálunk az egyes kreált szituációkra. 
Pl. mit csinálnék akkor, ha a csoportomról kiderülne, hogy nem jól teljesít, és az egyik dolgozó egész nap csak pasziánszozik.

Az elbeszélgetés után összeültek a "vizsgáztatók", hogy eldöntsék, felvennének-e minket. Pozitív választ kaptam tőlük, szóval nagyon örültem:)

Kinevezés
2016. októberében kezdődött el a képzés. Az első napon megkaptam a hivatalvezetőtől a kinevező oklevelünket: "köztisztviselő visszavonásig" címmel. A visszavonás annyit jelent, hogy a tanulmányok végeztével ill., ha a vizsga nem sikerül, akkor megszűnik ez a jogviszony. 

A Kincstár viszont utána automatikusan átveszi a sikeres vizsgázókat "köztisztviselő - próbaviszony" jogviszonyba, mely két évig tart. Utána pedig jöhet az "életre szóló" kinevezés.

A kinevezés után Nürnbergbe utaztunk, ahol egy hivatalos ceremónia keretében az akkori pénzügyminiszter (most bajor miniszterelnök) felavatott minket köztisztviselőnek.

Valami újdonságot keresel a Facebookon? Nézz be ide.

Követhetsz Bloglovinon is

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések