Csak érjük el a vonatot...
Vasárnap délután. Ülök a vonaton. Úton visszafelé Münchenbe. Elő kellene venni a tankönyveimet, de nem megy. Egy szuper családi szülinapozás volt a hétvégén: unokatestvérem negyven éves lett. Szerveztünk neki egy kis játékot. Egy szépen feldíszített bogárhátú vitte különböző állomásokra, ahol feladatokat kellett teljesítenie. A terv összeállításakor felvetődött: aznap ballagások vannak, számoljunk több időt az autókázásra. Ne már. Dunaújvárosban azért (is) szeretek lenni, mert bár itt is sok autó közlekedik az utakon, de még mindig nem kell “agyonszervezni”, hogy A-ból B-be eljusson az ember. Nem úgy mint Münchenben...
Eszembe jut a pénteki indulás. Ihletet kapok egy újabb blogbejegyzéshez.
Csütörtök este van. Agyalok. Teszem ezt már a hét eleje óta, mert még mindig nem állt össze a terv, hogy, hogyan jutunk ki másnap időben a főpályaudvarra. Korábban 13.30-kor indult a vonat. (Ezen kívül már csak az éjszakai vonat van, amivel csak másnapra ér Budapestre az ember.) Ki volt így is számolva az idő, de mégis maradt puffer. Reggel mindent bepakoltam, bőrönd az ajtó mellé. Délben hazaértem. Autót leraktam a házunk előtt. Felkaptam a cuccokat, kisétáltam kényelmesen a buszhoz, ami öt perc alatt elvitt az S-bahnhoz (=hév), majd negyedóra utazás után bent voltam a pályaudvaron. Az egész művelet úgy volt kiszámolva, hogy, ha a (húszpercenként) járó hévvel vagy busszal bármi történik, még a következő járattal is elérem a vonatot.
Egy ideje megváltozott a menetrend: 13.30 helyett 13.13-kor indul a vonat Münchenből. Ez a húszperces különbség pont annak a lehetőségét vette el, hogy nyugodtan, egy esetleges késés/hévkimaradás esetén is időben kijussak a pályaudvarra.
Számolok: Andris pénteken délig dolgozik, szerencsére a cég telephelyén lesz (=közel a lakásunkhoz). Én 11.20-ig Herrschingben vagyok suliban. Kötelező az iskolai jelenlét, nem lehet hiányozni. Negyven km-es távolság, ha semmi nem jön közbe: negyvenperces út. A jól kidolgozott séta-busz-hév kombináció nem fér bele. Egy kisördög folyamatosan ott motoszkál a fejemben: egészségügyi okokra hivatkozva megoldható lenne egy hiányzás. Inkább más megoldást keresek.
Suliból egyből egy metróvégállomáshoz menni? (A metró gyakrabban jár.) S ott hagyni az autót? Szerintem csak kétórás parkolást engedélyeznek ott. Andris szerint nem lesz gond, ott lehet hagyni hétvégére az autót. Hívjuk az egyik rendőr barátunkat, ő vajon, mit gondol. Nem veszi fel.
És, ha lerakom az autót a lakásunknál, s taxi? Annyiba kerül majdnem, mint a vonatjegy Pestig... Maradjon ez a vészterv.
Megszületik a megoldás: Herrschingből egyenesen a hév megállójához megyek autóval. Andrist odaviszi az egyik kollégája. A parkolóban lerakjuk az autót, és az említett kolléga elviszi majd a pár perces autóútra lévő házunk elé. Éljen!
11.00: Ülök a tanteremben. Reménykedem, hogy a tanár talán kivételesen pár perccel előbb abbahagyja az órát. Pad alatt csekkolom, hogy van-e dugó az autópályán. Diszkréten elpakolom az írószereket. A mappák a táskában landolnak.
11.17: kellemes hétvégét, mondja a tanár. Nyertem három percet! Rohanok a kocsihoz. Ugyanígy tesz még kb. több száz másik diák is. Szokás szerint be is dugul a suli területéről kivezető szakasz. Akkor is elérem a vonatot!
A megengedett sebességhatárnál egyensúlyozva, de lendületesen haladok. Kritikus szakaszhoz érek az autópályán: építkezés. Leszűkített, betonfallal szegélyezett sávok. Szakad az eső. Csak baleset ne legyen: akkor ide beszorulok.
Lassan rátérek a következő autópályára. Az utolsó lehetséges akadály. Telefon Andrisnak: hogy áll a 99-es? Ráhajthatok, vagy kerüljek? (Pénteken ez a szakasz mindig kritikus.) Gyorsan lecsekkolja online: minden rendben, mehetek arra. Kezdek megkönnyebbülni. Autópályán “kijárat” táblának még így nem örültem: innentől már sínen vagyok. Itt már nem lehet dugó. Még negyedóra, s ott vagyok az S-bahnnál. Az egyik kis utcában egy idős néni parkol. Légyszi, csak most ne... Minden perc számít. Hamar megoldja.
Telefon Andristól: őt most viszi ki a kollégája, aki egyébként a halakat is szokta etetni, és, ha Joey cica nem utazik velünk, róla is gondoskodik. A megbeszéltek szerint Andris odaadta neki a sonkát köszönetképpen. (Köszi anyunak és apunak is.) Keres helyet a parkolóban, nekem csak be kell “csúsznom”.
12.07: megérkezem.. Felveszem a kabátom, Andris addig kikapja a bőröndöt hátulról, és robogunk a hévhez. Öt percet kell még várni. Ha késik is, vagy kimarad, még a következővel is elérjük a Pestre tartó vonatot. Pacsi!
12.13: befut a hév. Negyedóra múlva, minden gond nélkül a főpályaudvaron vagyunk. Még egy pacsi: megcsináltuk!
A szülinapi autókázás is rendben lezajlott, még az eső sem esett addig. Emlékezetes és szuper hétvége volt!
🔹 Facebookon és Bloglovinon megtalálsz.
Eszembe jut a pénteki indulás. Ihletet kapok egy újabb blogbejegyzéshez.
Csütörtök este van. Agyalok. Teszem ezt már a hét eleje óta, mert még mindig nem állt össze a terv, hogy, hogyan jutunk ki másnap időben a főpályaudvarra. Korábban 13.30-kor indult a vonat. (Ezen kívül már csak az éjszakai vonat van, amivel csak másnapra ér Budapestre az ember.) Ki volt így is számolva az idő, de mégis maradt puffer. Reggel mindent bepakoltam, bőrönd az ajtó mellé. Délben hazaértem. Autót leraktam a házunk előtt. Felkaptam a cuccokat, kisétáltam kényelmesen a buszhoz, ami öt perc alatt elvitt az S-bahnhoz (=hév), majd negyedóra utazás után bent voltam a pályaudvaron. Az egész művelet úgy volt kiszámolva, hogy, ha a (húszpercenként) járó hévvel vagy busszal bármi történik, még a következő járattal is elérem a vonatot.
Egy ideje megváltozott a menetrend: 13.30 helyett 13.13-kor indul a vonat Münchenből. Ez a húszperces különbség pont annak a lehetőségét vette el, hogy nyugodtan, egy esetleges késés/hévkimaradás esetén is időben kijussak a pályaudvarra.
Számolok: Andris pénteken délig dolgozik, szerencsére a cég telephelyén lesz (=közel a lakásunkhoz). Én 11.20-ig Herrschingben vagyok suliban. Kötelező az iskolai jelenlét, nem lehet hiányozni. Negyven km-es távolság, ha semmi nem jön közbe: negyvenperces út. A jól kidolgozott séta-busz-hév kombináció nem fér bele. Egy kisördög folyamatosan ott motoszkál a fejemben: egészségügyi okokra hivatkozva megoldható lenne egy hiányzás. Inkább más megoldást keresek.
Suliból egyből egy metróvégállomáshoz menni? (A metró gyakrabban jár.) S ott hagyni az autót? Szerintem csak kétórás parkolást engedélyeznek ott. Andris szerint nem lesz gond, ott lehet hagyni hétvégére az autót. Hívjuk az egyik rendőr barátunkat, ő vajon, mit gondol. Nem veszi fel.
És, ha lerakom az autót a lakásunknál, s taxi? Annyiba kerül majdnem, mint a vonatjegy Pestig... Maradjon ez a vészterv.
Megszületik a megoldás: Herrschingből egyenesen a hév megállójához megyek autóval. Andrist odaviszi az egyik kollégája. A parkolóban lerakjuk az autót, és az említett kolléga elviszi majd a pár perces autóútra lévő házunk elé. Éljen!
11.00: Ülök a tanteremben. Reménykedem, hogy a tanár talán kivételesen pár perccel előbb abbahagyja az órát. Pad alatt csekkolom, hogy van-e dugó az autópályán. Diszkréten elpakolom az írószereket. A mappák a táskában landolnak.
11.17: kellemes hétvégét, mondja a tanár. Nyertem három percet! Rohanok a kocsihoz. Ugyanígy tesz még kb. több száz másik diák is. Szokás szerint be is dugul a suli területéről kivezető szakasz. Akkor is elérem a vonatot!
A megengedett sebességhatárnál egyensúlyozva, de lendületesen haladok. Kritikus szakaszhoz érek az autópályán: építkezés. Leszűkített, betonfallal szegélyezett sávok. Szakad az eső. Csak baleset ne legyen: akkor ide beszorulok.
Lassan rátérek a következő autópályára. Az utolsó lehetséges akadály. Telefon Andrisnak: hogy áll a 99-es? Ráhajthatok, vagy kerüljek? (Pénteken ez a szakasz mindig kritikus.) Gyorsan lecsekkolja online: minden rendben, mehetek arra. Kezdek megkönnyebbülni. Autópályán “kijárat” táblának még így nem örültem: innentől már sínen vagyok. Itt már nem lehet dugó. Még negyedóra, s ott vagyok az S-bahnnál. Az egyik kis utcában egy idős néni parkol. Légyszi, csak most ne... Minden perc számít. Hamar megoldja.
Telefon Andristól: őt most viszi ki a kollégája, aki egyébként a halakat is szokta etetni, és, ha Joey cica nem utazik velünk, róla is gondoskodik. A megbeszéltek szerint Andris odaadta neki a sonkát köszönetképpen. (Köszi anyunak és apunak is.) Keres helyet a parkolóban, nekem csak be kell “csúsznom”.
12.07: megérkezem.. Felveszem a kabátom, Andris addig kikapja a bőröndöt hátulról, és robogunk a hévhez. Öt percet kell még várni. Ha késik is, vagy kimarad, még a következővel is elérjük a Pestre tartó vonatot. Pacsi!
12.13: befut a hév. Negyedóra múlva, minden gond nélkül a főpályaudvaron vagyunk. Még egy pacsi: megcsináltuk!
A szülinapi autókázás is rendben lezajlott, még az eső sem esett addig. Emlékezetes és szuper hétvége volt!
🔹 Facebookon és Bloglovinon megtalálsz.
➡️ A blog írója a "Rólam" fül alatt lapul.
✉️ Ha szeretnél írni nekem, itt találod az elérhetőségeket
Megjegyzések
Megjegyzés küldése