Menő szidni a magyar egészségügyet?

Ismét egy megosztó téma... Úgy szeretnék reagálni. Miért félek tőle, hogy csupán annyit fogok elérni, hogy minden pártatlanságom, és hitelességre való törekvésem ellenére, meg fognak bélyegezni valamelyik oldallal? Néhány helyen írtam már hozzászólásokat a Csernobil kontra magyar kórházak témakörben, de itt talán még jobban össze tudom foglalni a kikívánkozó gondolataimat.

Lefotózhatnám az erősen felújításra szoruló parasztházunk környékén a düledező melléképületeket, az "itt-ott" meszelést, a kihívásokkal küzdő padlónk szőnyeggel takart állapotát. Kinyomtatnám, nézegetném, és kardomba dőlhetnék. Mesélhetnék arról is, hogy melyik "szakember", hogy vert át, miért nem jött, vagy épp hova tűnt... Valahogy szívesebben gondolok az - anyagi és logisztika adta lehetőségekhez mérten - felújított házrészekre. Mert jár(t) nálunk rendes munkás is, és a férjem szakértelmére, illetve a családom támogatására is számíthatok.

Van baj az egészségügyben. Idős nagymamáimon, szüleimen keresztül (komolyabb műtétek, beavatkozások), vagy akár saját bőrömön tapasztalva is látom: bőven akad tennivaló. Másik oldalról nézve, szívesen gondolok a kompetens, lelkiismeretes, magas szakértelemmel bíró magyar orvosokra, kedves ápolónőkre. (Tudom, a kórházak mosdóiban "szappan meg papírtörlő sincs". Megmaradnak, ha kirakják, vagy lábuk kél?)

Látom azt is, hogy mi az, ami fejlődött. Ahogy a házunknál, úgy az egészségügyben is inkább az utóbbiakra koncentrálok. Ha tehetem, megpróbálok hozzájárulni ahhoz, hogy a körülmények (valamennyivel) kedvezőbbek lehessenek. Ez sokszor nem pénz, csupán egy kis logisztika kérdése: megtalálni a kínálatot, minimális ráfordítással beszerezni, és odavinni, ahol szükség van rá.

Értem én, hogy a hatalmas sikerrel futott csernobili filmsorozat kiaknázatlan lehetőségeket kínált. Az idézett cikkhez, megosztásokhoz tömegével érkeztek a hozzászólások. Rengeteg olvasó, még több kattintás. Én is erről írok most. Világos.

Kíváncsiságból körbenéztem, hogy milyen hírek jelentek meg korábban a cikkben említett intézményekkel kapcsolatban. Például, hogy az anyagi hozzájárulások ellenére, milyen amatőr hibák vezettek oda, hogy a Kútvölgyi kórház homlokzata "zombi külsőt" takar. Milyen fejlesztések valósultak meg a Szent János, a szentesi, a Dél-pesti kórházban, vagy a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán.

Ha az embernek rossz tapasztalata volt/van az egészségügyben, igen, minden joga meg van hozzá, hogy szót emeljen. Ha bármilyen módon igazságtalanság történik, az is helytelen. Érdemes csak ezeket a rossz példákat szajkózni?

Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész szavai jutnak az eszembe:

“Szerintem a magyar egészségüggyel kapcsolatban divat lett csak a rossz dolgokat észrevenni és kiemelni, pedig ettől csak megsokszorozódik a stressz. Például az, hogy jó szakemberek dolgoznak a kórházakban, még akkor is, ha a körülmények nem rózsásak. Egy angliai kórházban sem a különb környezet, inkább az emberek hozzáállása a dolgokhoz a meghatározó, szerintem.” - Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész"
Forrás: https://www.facebook.com/drkonigrobert/ 


Tetszett az írás? A blog Facebook oldalán is érdekes tartalmakat találsz.
Követhetsz Bloglovinon is

 
Korábbi bejegyzések:
Czeizel Endre: optimális családtervezés
Egy németországi térdműtét tapasztalatai
Csak Magyarországon nem látni a hókotrót?
Mennyi szünidő jár egy német gyereknek?
Mit tanulhatnak a dán diákok egy magyar sráctól?
München egy gimnazista lány szemével