Lebontják a csarnokot

Apukám írása 2007. májusában az akkori Dunaferr Magazinban:

Korosodó aréna

- Megszületett az első gyermekem! - boldogan rohantam a kórházba. Könnybe lábadt szemmel gyönyörködtem a pólyában pihegő új élet látványában, megsimogattam, megcsókoltam az elgyötört anyukát, életem párját. Ám néhány perc után már rohantam is tovább, hiszen az épület előtt türelmetlenül vártak tévés kollégáim. Egy másik születésre voltunk hivatalosak: a Dunaferr Sportcsarnok megnyitójára. Válogatott röplabdatornával avatták föl a létesítményt, a város legújabb büszkeségét. Nem ma történt az eset, éppen két évtizede. Gyermekem azóta sudár nővé fejlődött, két tortával is felköszöntöttük a nevezetes évforduló alkalmából. A sportcsarnok minden különösebb ceremónia nélkül jutott túl a huszadik születésnapján. Pedig micsoda nagy csaták helyszíne volt...! Világklasszisok sora lépett a parkettjére, fantasztikus győzelmeket, bajnoki címeket ünnepelt falai között a zajos dunaújvárosi közönség. Lányom (majd később a fiam is) sok éven át koptatta a két terem pályáit, az öltözőket. Munkám engem is ezer szállal ehhez az épülethez köt, szinte hazamegyünk a családdal, ha belépünk az ajtaján.

Nem olyan nagy baj, ha egy apa elfogult a gyermekeivel, de azt azért tárgyilagosan meg tudtam állapítani, amikor végignéztem a két ünnepelten: a lányom sokkal jobban tartja magát...



A megállapítás, azt hiszem, 12 évvel a cikk megírása után is megállja a helyét. Igyekszem fitten tartani magam, de a csarnok valóban megérett a felújításra. Éljen! Végre! Mondják a létesítményben napiasan megforduló edzők, sportolók, dolgozók és szurkolók. Jogosan. Örülök én is. Egyben lezárul egy korszak. Elköszönök egy helytől, ahol otthon érezhettem magam.

Gyerekként a lelátó tetején rohangáltunk, labdáztunk. Emlékszem, a stúdió csíkos fala volt a kapu. Később jöttek az edzések, mérkőzések, a szalagavatónkat is itt rendezték meg. Egy ideje már ritkán fordulok meg személyesen a "csariban". Ha viszont valamelyik hazai meccset közvetíti a tv, sokszor azért (is) kapcsolom be a készüléket, hogy halljam, lássam az otthoni környezetet. Lélekben, 700 km-ről is "Dunaújvárosban" lehetek.

Titkon reménykedtem, hogy épül egy új, de talán a régi megmarad, és amolyan "Kőrösi II-ként" üzemelhet majd. Megszületett a döntés: lebontják. Idén ünnepeljük utoljára együtt a születésnapunkat. Haladni kell a korral, néha el kell engedni dolgokat. :) Egy új csarnok számos lehetőséget rejt magában. Sporteseményeken kívül vásárok, rendezvények, koncertek helyszínéül is szolgálhat. Örömteli, hogy egy ilyen létesítmény-fejlesztési projekt megvalósul a városunkban.


Újdonságot keresel a Facebookon? Nézz be ide.
Követhetsz Bloglovinon is
Ki írja a blogot? A "Rólam" fül alatt találod.
Kérdésed van? Szeretnéd megosztani a véleményedet velem? Elérhetőségek itt.

Korábbi bejegyzések:

Egy németországi térdműtét tapasztalatai

Ha ilyen okoska vagy, miért nem itthon élsz?

Családalapítás Németországban - 1. rész: családi pótlék

Családalapítás Németországban - 2. rész: adókedvezmények (demográfiai kitérővel)

Családalapítás Németországban - 3. rész: a gyermek első három évében kapható ellátások

München egy magyar gimnazista lány szemével

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések